|
||||||||||||||||
|
Közösségillat A találkozó Száron volt, egy kis dunántúli, nagyrészt svábok lakta faluban, ahová a vendéglátó is csak 12 éve költözött Szegedről. Képzelj el egy hosszú parasztházat, egymásba nyíló szobákkal, emeletes ágyakkal, és matracokkal, a konyha vörös téglával borítva. Az ablak mellett a boltíves polcon a mézescsupor, a házilekvárok, a sütemények, és a kenyerek társaságában várja az estét, amikor vacsora közben a beszélgetni kezdünk. A bemutatkozás a nagyszobában történik, ahol szivacsokon és földön ülünk. Kiderül, hogy a házigazda két éve került kapcsolatba Etelkával, a mostani találkozó szervezőjével, s a permakultúrával. A kert számára most csak másodlagos. Nem úgy, mint Baji Bélának, aki a kertészeti egyetemen végzett a hetvenes években, és egy írás hatására kezdte a vegyszereket elhagyni kertjében. Béla a permakultúra legnagyobb tekintélyének számít hazai berkekben, most megjelent könyvét határon túl is népszerűsítette. E körút tapasztalatairól beszél majd másnap délután az iskolában. Itt vannak Renátáék is, akikkel először négy évvel ezelőtt Agostyánban találkoztam. Az ottani közösségben próbáltak létezni teljesen önellátó módon, nem igazán jött össze. Jelenleg a nagyszékelyi közösségben élnek, kertjüket tavaly ősszel csodálhattuk meg, ők voltak a házigazdái az akkori permás találkozónak. Etelka egy nagy lábas lencselevessel és két szőke kislánnyal érkezik. Két éve költöztek a szomszédfaluból, Újbarokról Nagyszékelybe, mert közösségre vágytak. Hetente legalább egyszer együtt szerettek volna étkezni a barátaikkal, együtt művelni egy darab földet, és beszélgetni heti rendszerességgel egy jóízűen elfogyasztott vacsora után. Most szőni, varrni tanítják a gyerekeket, és helyi mesterektől vásárolják a friss sajtot éppen úgy, mint a csodaszép szoknyákat. Renáta és Etelka hosszú szoknyát viselnek, akárcsak Zsófi, aki két éve nyáron még Visnyeszéplakon élt egy fehérre meszélt falu kis parasztházban. A tükör olyan apró volt, hogy az embernek nem ment el a kedve az élettel, ha reggel belenézett, miután a friss kútvízet arcára locsolta. A tükör nemléte szabaddá tesz. Zsófi első gyermekét várja. S itt van Dani is, aki Krisztával érkezik. Danival is Visnyeszéplakon találkoztam először. Ottani házigazdáinkkal órákig kapáltuk a dinnyeföldjüket - harminchat fokos melegben. A föld olyan száraz volt, hogy a kilátástalanság érzését csak Cseh Tamásról és a homeopátiáról való diskurálás enyhítette. Dani azóta is keresi a helyet, ahol belevághat a nagy kalandba, a permás gazdákodásba. Kriszta szintén Pesten él, lekvárját vasárnap tesszük az asztalra. Oly finom, hogy percek alatt elfogy. Annamari - akiről gyermekkorom kedvenc könyvének hősnője, Mary Poppins jut eszembe, Bélával, a párjával, és egy fiatal lánnyal Erzsivel jött -, mindhárman az Őrségben élnek. Tőlük tudom meg, hogy a helybeli szomszéd orrára jobb, ha nem köt az ember olyasmit, ami túl bonyolult. Annamari sokszor és okosan nyilvánul meg a másnap délelőtti beszélgetésen is, akárcsak Bálint, Laci és Zsolt, aki a szépséges Lillával alkot egy párt. Zsolt lesz az, aki mindkét reggel kérés nélkül fát hord a kazán mellé. Egy sárga cserépkályhával és egy vegyestüzelésű kazánnal fűtünk. A délelőtti eszmecsere a levelező listáról folyik. Arról, hogy legyen-e fórum, ha igen, ki kordinálja, és alakuljunk-e egyesületté, vagy inkább maradjunk baráti társaság... Nem sikerül megállapodnunk. Néhány embert választunk, akik eldöntik, hogyan tovább. Ebédelünk. A kétfajta lencselevest két turnusba tudjuk elfogyasztani. A konyha kicsi, a levesek finomak. A sütik is, amelyeket utána eszünk, s amit mindenki otthonról hozott. A díjnyertes Gyula feleségének csokis-magvas édessége, a második helyezésért egy kuglóf és egy túrós versenyzik. Délután Judit tart vitaindító előadást a közösségről. Körben ülünk az iskolától bérelt 5.-es tanteremban. A táblára szavak kerülnek, mint együttműködés, tolerancia, ember, béke, szükséglet, stb. Nekem az első keresztények jutnak eszembe. Mondhattuk volna Thoreaut, aki sokáig egy saját kezűleg épített kunyhóban élt. Gyűjtögetésből, halászatból, növénytermesztésből, illetve mások számára végzett fizikai munkából tartotta fönn magát. Ideje nagy részét csendes elmélyüléssel, a természet megfigyelésével töltötte. Azt vallotta, hogy a civilizáció rombolja a természetet, és az embert megfosztja attól, hogy figyelmét egészében a lét fontos kérdéseinek szentelhesse. Sok követője akadt. Egyik Gandhi volt, aki életet közöségben képzelte el, amit meg is valósított. Mi vajon közösség vagyunk? Judit egy mondatot idéz, miszerint: igazán hatékony közösségben élni azzal az emberrel, családdal lehet, aki olyan közel lakik, hogy ha fogok egy tál frissen sült fánkot, akkor az meleg maradjon míg átérek hozzá.... Ajjaj. Vacsorázni hazamegyünk. Újra finomakat eszünk, utána gyertyát gyújtunk, néhányan a szobában beszélgetnek, mások a konyhaasztalt birtokolják. Sokáig fennmaradunk, jó együtt lenni. Most eresztené talán közösséggünk első hajszálgyökereit, ha elhatároznánk, ha akarnánk, ha képesek lennénk, hogy együtt, mint Visnyeszéplakon, vagy Nagyszékelyben. De ma már teljes családban - válás nélkül- élni is bátor vállalkozás. Legalábbis bizalomra épülő. Bizalom, bátorság, beszélgetés. Ki tudja, kinek mi feladata. A vasárnapi beszélgetés témája a városi perma - elvileg, de elkanyarodunk. Ebéd után magokat cserélünk, majd irány Balázs tanyája Vértesacsán. Hideg van.Útban a birtok felé, Alcsútdoboznál több száz autó áll az út mellett. Az emberek hóvirágot jöttek nézni. Elmélyülten szemlélik a fehér csodákat az arborétumban. Üdítő látvány a szaladgáló gyerek, a guggoló felnőtt. Sehol egy szemfüles árus, kenyérlángos sütő. Balázs mindent megmutat, ami egy óra alatt lehetséges a birtokból, amelyet nemrég ültetett gyümölcsös ölel körül. Az épületben, amely különlegesen egyszerű - vályog/szalma - technikával készült, hatalmas hinta lóg. Zsófi próbálja ki először közülünk. Erzsi közben magasba mászik, fel az ötméteres létrán egy kis kuckóba, ahol aludni lehet azoknak, akik majd kalákázni jönnek. Edit
|
|||||||||||||||
|
||||||||||||||||